Ilyen kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel olyan járművet lehet vezetni, amely nem tartozik az „A1”, „A2” kategóriában, valamint a 15 kW teljesítményt meghaladó motoros tricikli.
A jogosítványod megszerzése az elméleti képzéssel kezdődik. Elsőként a közlekedési ismereteket – közismertebb nevén KRESZ – kell elsajátítanod, melyet nálunk elméleti, zárt rendszerű elektronikus távoktatási képzés, vagyis e-learning formában tudsz megtenni.
Az e-learning képzést az eduKresz tanfolyam biztosítja, ahol 180 nap alatt 75 óra felkészülési idő áll rendelkezésedre. Póthozzáférés esetén 30 nap és 10 óra biztosított. Ha a tanulás során elakadnál, vagy nem értesz valamit, természetesen segítünk.
A KRESZ vizsga helyszíne: KAV Szeged, Kereskedő köz 5/A–5/B. szám alatti vizsgaterem
A sikeres KRESZ vizsgád után a gyakorlati oktató kiválasztása következik. A motoros kategóriák gyakorlati oktatását egy erre specializálódott kollégánk végzi.
A KAV által kiállításra és hitelesítésre kerül a nevedre szóló vezetési karton, aminek néhány nap az ügyintézési ideje. Ezt követően, a kartont megkapja a választott motoros oktatód, aki felveszi veled a kapcsolatot és a vezetés elkezdődhet.
Az alábbi táblázatban láthatod a minimum teljesítendő óraszámokat és menettávolságot:
| Tantárgy típusa | Tantárgyak | Minimális óraszám | Minimális óraszám és menettáv | Időtartam | |
|---|---|---|---|---|---|
| Gyakorlat | Vezetési gyakorlat – alapoktatás | 10 óra | 26 óra 390 km | 10×50 perc | |
| Vezetési gyakorlat – főoktatás | Városi vezetés | 16 óra | 11×50 perc | ||
| Országúti vezetés | 5×50 perc | ||||
Pótórát az egyéni teljesítményedhez mérten kell majd venned, melynek ára megegyezik az alapóra árával. A gyakorlati képzésen a saját motoroddal is részt vehetsz, ha a kategóriakövetelményeknek megfelel. Az oktatás és a vizsga során az oktatóddal rádió adó-vevő készülék segítségével leszel majd kapcsolatban.
A szükséges védőfelszerelést az oktató biztosítani tudja, azonban saját védőfelszerelés is használható, amennyiben az megfelel az előírásoknak. Igény esetén saját motorkerékpár is használható a képzés során, ha az megfelel az adott kategória követelményeinek.
Még maradt kérdésed a képzéssel kapcsolatban, vagy kíváncsi vagy az árakra?
Gyakori kérdések Képzési díjak